2012. augusztus 29., szerda

Titok

Múlt héten kaptunk két nagy doboz szilvát és bár nekünk is van két szilvafánk, "kínomban" úgy döntöttem, hogy életemben először megpróbálkozom a lekvárral. Valakitől előzőleg hallottam a sütőben készült lekvárról, úgyhogy míg mostam és magoztam a szilvát, mondtam Lindának, hogy gyorsan nézze meg a gugliban, hogy 'szilvalekvár sütőben', mit írnak, meddig és hány fokon kell készíteni. Néhány recept után a mindmegette leírása jött be, beraktam a sütőbe egy jénaiba a szilvát, kockáztatva, hogy a sütőt utána majd 3napig vakarom (legalábbis aki írta a receptet, az vakarta). Az alacsony hőfok önmagában nem mondott semmit, úgyhogy érzék alapján 75-re tettem, aztán hol alacsonyabb, hol magasabb hőfokon sültek a szilvák egészen reggelig. Egész jó illata is lett, kihűlés után kiraktam üvegekbe, gyakorlatilag ennyi volt a móka. Kínáltam a látogatóknak, hogy milyen, azt mondták jó, úgyhogy ezen felbátorodva csináltam a következő adagot. Ezt már rövidebb ideig és magasabb hőfokon - és most, hogy volt összehasonlítási alap (igaz, a szilva fajtája is más volt), egyértelműen az első adag lett jobb. Az én "Murphy-törvényem" amúgy is az, hogy amit először próbálok, az mindig nagyon jól sikerül, a második viszont már feleannyira sem.
A lekvár ettől függetlenül gyorsan fogyott, főleg, hogy cukrosat most nem is veszünk, cukor nélküli lekvár meg ritka mint a fehér holló (vagy szinte megfizethetetlenül drága).
Tegnap úgy döntöttem, hogy teszek még egy harmadik kísérletet is és a nagyszemű, édes szilvánkból ment a sütőbe a harmadik adag, ezúttal este 6-tól reggeli 8-ig 100C-on. Bevallom, nem volt szándékos a közel 14 órás süttetés, mert teljesen elfeledkeztem róla, magyarul a véletlennek köszönhetjük, hogy gyakorlatilag a méregdrága tarpai lekvár ízét sikerült ezzel a hosszú sütéssel produkálnom, amire abszolút büszke vagyok ;-)
Nálam a pálmát ugyanis a tarpai meggy és szilvalekvárja viszi, kóstoljátok meg, egészen elképesztő és nincs benne cukor, a meggyhez is csak kevés biomézet raknak. Ilyen meggylekvár nincs máshol, az tuti. A szilva csak tiszta szilva, minden adalékanyagtól mentes.
De vissza az én szilvalekváromhoz, valami elképesztően finom lett, selymes, olyan nagyon igazi telt szilvaízzel, nagyon édes, pedig egy morzsa cukor nincs benne, és úgy látszik, ezt ilyen sokáig kell aszalni, kb. a harmadára esett össze. Tehát 14 órán át 100 C. Ez a titka :-) Persze a jó minőségű szilva nem elhanyagolható. Én egy kicsit még összeturmixoltam, de épp csak egy-egy pillanatra elindítottam a botmixert, hogy ne egyben legyenek a szilvafelek.
Azt hiszem, el is dugom az üveget, mielőtt lába kél :-)

2012. augusztus 26., vasárnap

Szertartás

Nálunk az alvási procedúrának mára kimondott szertartása lett.
Amíg Linda kicsi volt, úgy kb. 7 hónapos koráig, még nem volt nagyobb probléma, bár elég sok üvöltős estére emlékszem, és ezek még a kellemesebbek voltak.  Hajszálpontosan 7 hónapos korában ugyanis felállt és onnantól kezdve a kiságyban nem volt hajlandó megmaradni. Üvöltött torkaszakadtából és az esti vacsora általában a padlón landolt. Egy idő után meguntuk és kivettük a rácsosból, de az együttalvást sem bírtuk túl sokáig, mert Ő forgott mint a ringlispil és nem volt egy nyugodt éjszakánk. A következő lépcső a sátor volt úgy 8-9 hós korától, ezt egész sokáig szerette. Kaptunk egy hatalmas játszósátrat Amerikából, két oldalán ajtóval, betettünk egy szivacsot és abban aludt a macijával (akkoriban a maci alig volt kisebb Nála). Szerintem úgy kb. 2 éves múlhatott, akkor már be akartam szerezni végre egy normális ágyat, hogy abban is megtanuljon aludni, egyedül. De nálunk az alvás sosem ment könnyen, úgyhogy bár az ágy az bejött, de addig nem tudtam moccanni mellőle, míg el nem aludt. Ez nagyon fárasztó volt, mert este tudtam volna dolgozni, de hosszú perces fekvés után én sokszor hamarabb aludtam el, mint Ő, aztán meg már nem voltam képes munkára hangolódni. Ez így telt egészen Patrik születéséig. Patrik az első éjszakát leszámítva aztán Linda határozott kérésére Vele aludt egy szobában. Itt már okosabb voltam, mert a téli hónapokban hálózsákot kapott, esti olvasós meséhez szokott, nem voltam hajlandó újra az altatós-buliba esni, ezért mese, jóéjszakát puszi után jöttem ki a szobából. Linda akkor kapta meg az emeletes ágyat is, amit úgy terveztünk, hogy majd Patrik 2 éves kora után már azon fog aludni, alul. Patrik altatásával soha nem is volt semmi gond, ritkán kellett csak felkelni hozzá, elégedett volt a körérakott 6-7 cumival, hogy mindig legyen egy kéznél :-) Nem szoktattam egy bizonyos márkához és színhez, mert abból biztos botrány lett volna, ha elhagyjuk és nem kapok ugyanolyat. Bár Ő már 6 hónaposan felállt, a hálózsák miatt valahogy nem jutott eszébe, hogy a rácsosból kikéredzkedjen. Valamikor 20-22 hós korában azonban már megelégelte a rácsost, és amikor hálózsákostul együtt kiesett a kiságyból, akkor azt mondtam, hogy többet nem teszem bele, mert nem hiányzik a napi szintű kiesés, és ki tudja, egyszer mikor esik úgy, hogy valami komolyabb baja lesz. Persze a szabad ágyhoz hozzászokni nem volt egyszerű, hiszen élvezte, hogy onnan bármikor lemászhat és jött-ment kedvére elég sokáig. Aztán ez is beállt, ma már ritka, hogy kijönnek, tudják, hogy pisilésen kívül nem lehet kijönni jóéjtpuszi után.
Viszont, Linda ágyában a mai napig úgy kb. 30 plüssállat tölti éjszakáját (és nappalját), a méteres tigristől kezdve a pár centis elefántig mindenféle állat mindenféle méretben. Na, ettől kiborulok ám néha :-)
Először is, ezeket az állatokat minden este újra és újra el kell rendezgetni, mert nem mindegy, ki hol és milyen sorrendben alszik. Valamelyiket be is kell takarni. Az ágyneműcsere az egy külön procedúra, főleg, hogy Ő alszik felül. Én meg sose tudom, melyiknek hol a helye. Ezt a jó szokást mára Patrik is átvette, úgyhogy már Ő is közel 15 állatkát rendez sorba alváshoz.
Ma, amikor csak ketten vagyunk itthon - J elutazott Apuval, Linda barátnőnél alszik -, engedélyezve lett, hogy velem aludjon, de erre az állatkák elkezdtek átvándorolni az ágyunkba. A harmadik után azt mondtam, hogy több nem jöhet, de akkor még a negyedik és ötödik békás valamint Verdák Sally-je párna bekuncsorogta magát.
Linda a mai napig nem hajlandó egyetlen éjszakát sem egyedül tölteni a szobában, ha Patrik éjjel átcsoszog véletlenül (ez a ritkább), akkor Ő is megjelenik fél órán belül. Még este sem hajlandó először bemenni addig a szobába, amíg P nincs ott. Ezt mondjuk nem értem, de kiváncsi vagyok, hogy mikor jön elő a külön szoba igényével (mázli, hogy eddig hallani sem akart róla).
Mindent összeadva, a szobába vonulástól kezdve nálunk a teljes szertartás - amíg végre végleg kijövök a szobából - szerintem legalább 30 perc. Állatok elrendezése+esti szöveg külön-külön+jóéjt puszik+ Anya inni kérek + Anya én is inni kérek + Anya még valamit akarok mondani + Anya de még én is akarok valamit mondani+Anya kimehetek pisilni? + Anya nekem is pisilni kell+Anya hozzunk be egy pohár vizet +Anya nekem is hozzál be egy pohár vizet. Ilyenkor azért néha már a hajamat tépem, de leginkább azért, mert P nem csinálna ilyen műsort, de mivel ezt látja, ezért folyamatosan átveszi ezeket.
Állítólag én sem voltam egyszerű eset, lehet, hogy tőlem örökölte a gyerek? :-)

2012. augusztus 25., szombat

Pánik

Este 9-kor Linda felsikított, hogy a tévé/videó mögé beugrott egy sáska. Én nem láttam, hiába nézegettem, de annyi kábel van ott, hogy azzal vigasztaltam magam, hogy onnan úgyse jön ki egy ideig. Persze Ő tovább nyafogott és inkább elment aludni már 9-kor (ez a csoda) csak nehogy véletlenül ráugorjon. Én nagy mellénnyel mondtam, hogy mi a frászt kell félni egy zöld kis vacak valamitől, az is ugyanolyan állat mint a macska, és ha Te azt mondod rá, hogy ronda és gusztustalan, akkor Ő is ezt gondolja Rólad. Vigasztalni próbáltam, hogy a tévé mögül nem fog könnyen kijönni és majd éhenhal, de Linda nem akarta, hogy bent nálunk haljon éhen. Mindenesetre az alvási procedúra ma nagyon könnyen ment - köszönhetően a sáskának :-)
A neheze ezután jött, mert én ennél sokkal jobban irtózom a sáskától, csak nem vallottam be Neki, úgyhogy kénytelen voltam megkeresni, hogy valahogy kitessékeljem. Kimentem a konyhába, hát ott ül a szitámon a tűzhely felett. Próbáltam egy konyharuhával beteríteni messziről, de nem jött össze, viszont ahogy elugrott onnan, én az ijedtségtől szintén hátraugrottam bele egyenesen a lavórba, amiben a teregetésre váró ruhák voltak. Utána leugrott a hűtő elé, de mire a következő rongy földre ért, a sáska megint elugrott és végül az előszobába ugrándozott. Itt nem leltem, úgyhogy feladtam egy időre és gyorsan elmentem zuhanyozni. A felfrissülés végeztével kimentem újra a konyhába, hát ott látom a falon fent az ablak felett. Néztem, hogy valami nem stimmel, mert ez sokkal kisebb sáska, mint az előbbi, úgyhogy már két sáskával kellett megküzdenem. Alig fordítom el a fejem, a nagyobb sáska (bár ki tudja mennyi van még???) ott ül megint a szitán! Gyorsan harmadik konyharuha, de csak félig talál, úgyhogy rádobom még a gatyámat is, sőt, kicsit meg is nyomkodom (micsoda gyilkos hajlamok). De nem mertem már megnézni újra, hogy él-e még. Aztán eszembe jutott, hogy a szúnyogokat én régebben amikor sok volt, mindig összeporszívóztam, úgyhogy előszedtem megint a hosszú csővel és a fenti kicsi sáskát a többi tücsökkel és bogárral szépen beszippantottam, úgyis van már a porzsákban darázs, meg légy, lehet bulizni odabent :-) Próbáltam a tűzhelyen a szitán de nadrág alatt lévő sáskát is beszippantani, de az meg még újra megmoccant, úgyhogy reggelig marad ott. A végén még újraéled.
Az mindenesetre elég különös, hogy ilyen kis piszlicsáré bogaraktól én mennyire tartok, bár a béka és az egér szintén nem tartozik a kedvelt állataim körébe. Emlékszem, amikor a gimiből egy hétre egy sajtgyárba mentünk dolgozni, Camping-sajtokat dobozultunk (nem tudom van e még ilyen) és egyszer csak hatalmasat sikítottam egy egér láttán, összeszaladt mindenki. Egérhez később is volt szerencsém, de az már inkább sci-fi-be illő volt. A javea-i béka-kalandomról szerintem már írtam korábban itt a blogban, az sem volt kispályás. :-)
Én minden további nélkül szóba állok bármilyen kutyával, pacsizom a tigrissel, imádom az elefántokat, még a krokodilt is megsimogatom, csak egerektől, pókoktól és sáskáktól meg tücsköktől mentsen meg a világ. Semmi mástól nem félek :-)

2012. augusztus 22., szerda

Angliai emlékek

Annyira meleg van kint is bent is, hogy itt senyvedünk a 32 fokos lakásban, a gyerekek még nyűglődnek, úgyhogy előszedtem a régi, még "valódi" fotókkal teli albumokat és a legrégebben megtekintett Anglia albumot néztem át, úgyhogy most erről fogok nosztalgiázni. Mondjuk túl sok dologra valahogy nem emlékszem....
2001 őszén-telén megérdemelt pihenésemet töltöttem egy kemény szezon után és kitaláltam, hogy kimennék Angliába egy hosszabb tanfolyamra nyelvet tanulni, mégiscsak ez a leghatékonyabb. Emlékeim szerint az FTI-nél foglaltam a 4hét szállást hotelben a tanfolyammal együtt, ami akkor 13000 Schilling volt (bizony, akkor még schilling volt a pénznem, az utolsó év). Nem akartam családhoz menni, mert akkor már hallottam mindenfélét, akik családnál jártak és ették az ehetetlennél ehetetlenebb kajákat (vannak biztosan kivételek), ezért maradt a szálloda, na semmi extra, de saját fürdőszobával legalább. Mivel hosszú időre mentem, és Londontól amúgy is 3,5 órára volt a hely - Torquay -, így az autós megoldás mellett döntöttem, amit kedvemre telepakolhattam, lévén úgyis egyedül megyek :-) Pontos dátumra már annyira nem emlékszem, de valamikor január elején indultam, nem éppen verőfényes napsütésben, de biztató volt, hogy Angliában "melegebb" lesz. Az egyik szállásom valahol Németországban volt, a második pedig Calais-ban egy ETAP hotelben közel a kikötőhez: 7-kor indult a komp, azt céloztam meg. Valamikor hajnali fél 6-körül kinézve az ablakon, hogy rendben van e a telepakolt autó, megdöbbenve néztem végig, ahogy az ablakom alatt álló Sharan-ból pakolják ki a tolvajok a dobozokat. Megjegyzem, zárt volt a parkoló, de átmásztak egy lyukon egy kerítésen. A rendszámot sajnos nem láttam teljesen és rajtam kívül sem érdekelt senkit az esemény, hiába próbáltam a csengőn keresztül értesíteni a recepciót. Mindenesetre írtam egy papírt a kipakolt kocsi tulajának, hogy milyen autó volt és a rszám kezdőbetűit, meg megadtam a telefonszámomat, de soha nem kerestek.
Átkelés a P&O -val történt, minden rendben, utána belövés a térképen, hogy merre is kell menni. A közlekedéssel rémisztgettek, de nem okozott semmi problémát, nekem a visszaállás rosszabb volt, 1 hónap után, mindig a másik irányba akartam menni a körforgalomban :-)
Irány tehát Torquay. Valamikor kora délután érkeztem meg, szívélyes fogadtatás - majd az első "csalódás": majdnem az összes aznap érkező diák Németországból jött, tehát itt esténként nem fogunk majd angolul cseverészni.
Első nap a suliban szintfelmérés, én mondjuk akkor még nem beszéltem szinte semennyire angolul, tehát adott volt a kezdő. Egy brazil lánnyal kerültünk egy csoportba ketten. Eleinte jó volt - úgy kb. két napig - aztán irgalmatlanul unatkoztam, egyrészt a tanár is borzasztóan idegesített meg a lány is, aki elképesztően nehezen fogta fel a legelemibb dolgokat. Most már persze tudom így utólag, hogy nem ugyanaz portugál után angolt tanulni, mint német után (szerintem német után gyerekjáték). A harmadik napon mentem reklamálni, hogy a tanár folyton az óráját nézi és még mindig csak ott tartunk, hogy I'm Enikő, ez így nem jó. Panaszom szerencsére nyitott fülekre talált és másnap már a haladóbb csoportban kezdhettem - mindjárt nagyobb volt a kihívás, de nem okozott semmi problémát.
Második héten jelentkeztem egy délutáni intenzív két órás kiegészítő csomagra, biztos ami biztos, ha már egyszer eljöttem Angliába. A tanár szerintem a legjobb volt az egész suliban, rengeteget fejlődtem egy hét alatt, így a 3.hétre is kértem még a plusz órákat.
A 2. hét végén tartott szállodai bulin senki nem akarta elhinni, hogy összvissz csak 2 hete tanulok, úgyhogy ez a tanár érdeme is volt :-)
Az idő amúgy hamar és nagyon jól eltelt, esténként a szállodai vacsora után órákon át dumáltunk együtt - igaz, csak németül, de ez van. Barátságok születtek, névjegykártyák cserélődtek.
Az autónak köszönhetően hétvégenként hosszabb kirándulásokat tettünk, összedobtuk a benzinpénzt, elmentünk Exeterbe, Totnes-be, bóklásztunk a tengerparton, átkompoltunk Darthmouth-ba, sőt, még Plymouth-ba is elautókáztunk az egyik német lánnyal. Sok szépet láttunk és nagyon tetszett minden, az angolok kedvesek és segítőkészek voltak mindenhol.
A magántanárral a tanórák egy részét a közeli golfpályán és nagyon régi pub-okban töltöttük egy tea mellett. 
Két hét után a velem egyidőben érkezett németek nagyobb részétől elbúcsúztunk, jöttek újak. Mentünk pub-okba, diszkóba, 3 hét borzalmas szállodai koszt után étterembe, hogy végre valami jobbat is együnk.
Amin folyamatosan kiakadtam, az az angolok lezser öltözéke volt: kislányok zokniban és egy szál fenékig érő szoknyában, nők zokni nélkül, sokszor papucsban abban az időben, amikor én még az 500 métert sem szívesen sétáltam le reggelente a suliba, annyira fújt az elviselhetetlen szél és már azt sem tudtam, mit húzzak magamra.
Bevásároltam egy csomó könyvet, mert hihetetlenül jó áron lehetett vásárolni és milyen jó, hogy volt hova pakolni.
4 hét után fájó szívvel búcsút vettem a szállodai dolgozóktól és akkor azt ígértem, hogy jövőre Veletek ugyanitt.....de ez már nem jött össze, lévén 2001 nyarán megismertem J-t és másfele utazgattunk, meg persze nem akartam egy kapcsolat elején 1 hónapra távozni :-)
Mivel az idő nem sürgetett, így persze még Londont is meg kellett néznem. Az sem volt ám egyszerű móka, amikor minden szállodának kinéző helyen megálltam szobát keresni..... mit ne mondjak, lelombozó volt a szobák minősége, főleg az árakat tekintve. Végül a Hyde Park mellett nagyon jó helyen sikerült egy kis szállodát találnom, aminek a lépcsőháza még nem volt befejezve és pallókon kellett menni egy részen, ez viszont nem zavart annak fényében, hogy gyakorlatilag én lehettem az új szoba első vendége :-)
Engem London "annyira" nem nyűgözött le, nem érdekelt az olcsó vásárlás sem, úgyhogy az Oxford Street sem lopta be magát a szívembe. Kimentem Windsorba is, megnéztem a kastélyt, ez nagyon tetszett.
Londonban emlékszem sehol sem tudtam parkolni, már egy fizetős parkolónak is örültem volna, de abból is hiány volt, akárhova mentem, úgyhogy 4 nap után elég is volt belőle, irány haza újra a Dover-Calais útvonalon.
Azóta jártam még egyszer Angliában 2005-ben egy éppen bárányhimlős Lindával, Legoland-ban, és remélem, hogy hamarosan újra eljutok, mert Skóciát nagyon szeretném bejárni!
Képek scannelés alatt :-)

A képek mivel nem digitálissal készültek még, ezért nem igazán jók így scannelve :-(

Torquay, kikötő


Torquay

Cornwall, tengerpart

Brixham

Átkelés Dartmouth-ba 

Brixham

Darthmouth Naval College - itt tanult  William herceg


Milyen pedagógus vagyok?

Van önkritikám, úgyhogy tudom, hogy borzasztó :-)
Ez a kérdés csak azért jutott eszembe, mert egyik nap az egyik kedves blogos ismerősöm megjegyezte, hogy ha Linda ilyen jól vizsgázott, akkor én biztos pedagógusként is jól megállom a helyem. Hát ez sajnos nem igaz.
Bár elég sokáig óvónő szerettem volna lenni, és amíg gyerek voltam, a társaságban is mindig én voltam a tanítónéni és én dirigáltam, azért fellélegezhetnek a szülők, akik gyerekének nem lettem szerencsére se óvónénije, se pedagógusa. Teljesen alkalmatlan lennék rá ugyanis.
Először is, nem  tudom alkalmazni azt az elméletet, hogy "minden gyerekben van valami szerethető". Mondom ezt olyankor, amikor látom, hogy a gyerekemet folyamatosan cseszegeti és piszkálja az óvódástársa, elveszi előle a kaját (tavaly P még járt csanába, májusig). Meg akkor is, amikor Krisztivel és a két fiúval meg az én két csemetémmel berohanunk egy Burger King-be Fuengirolában, mert esik az eső, és egy 4-5 év körüli gyerek egyedül terrorizál 4 másikat (a mieinket) a csúzdás játszórészben, akik neveltetésükből kifolyólag nem kevernek le a gyereknek rögtön egy hatalmas pofont. Pedig simán megérdemelte volna, mert az Őt felügyelő nagymama egyáltalán nem szólt a gyerekére, hogy folyamatosan piszkálja, ijesztgeti meg leköpi a mieinket. Vagy amikor Gibraltáron egy 4 éves forma gyerek beáll a csúzda tetejére, szétrakja két ujját mint aki ki akarja szúrni a többiek szemét és nem engedi lecsúszni másokat. Szülő meg sehol. Na ilyenkor azért el szokott durrani a fejem rendesen, úgyhogy mivel figyelem őket, hogy mit csinálnak, ezért elég annyi, ha odamegyek és rászólás nélkül nagyon keményen nézek a gyerek szemébe - ez hatni szokott :-) De találkoztam már a Playmobil parkban olyan apukával is, aki szabályosan heccelte a saját gyerekét, hogy túrja ki az enyémet a játék faautóból és ne legyen rest lehámozni a kezét a kormányról. Mindenhol, minden országban vannak sajnos ilyen szülők. Normál esetben szerintem minden szülő először a saját gyerekére szól rá, sokszor még akkor is, ha már tudja, hogy a másik gyerek a "hunyó", legalábbis nálam előfordul, ezzel próbálom meg felhívni a másik szülő figyelmét, hogy figyeljen már oda az Övére. Nem mindig jön be.
A többi ok: nem vagyok nagyon türelmes, nem tudok autókat és vonatokat tologatni órákon át, nem tudtam soha párbeszédet folytatni állatokkal, ami a lányom kedvence volt éveken át....sőt, még azt is "előírta" volna, hogy mit kell mondanom, ez volt a legrosszabb. :-)
Szeretek viszont memóriát játszani, puzzle-t kirakni, mesélni akár órákon át, társasozni, imádok legózni.
Viszont most épp azt vettem észre, hogy bár matekot magyarázni nagyon nehezemre esik, minden, ami a nettel, a számítógéppel vagy a mobiltelefonnal kapcsolatos, azt furcsa mód nagyon szívesen és maximális türelemmel ecsetelem. Na nem mintha sokat kéne magyarázni, mert sok dologra magától jön rá, a játékokban például nem voltam hajlandó segíteni. Persze nem győzöm hangsúlyozni, hogy mindezt felügyelet mellett teszi, tehát nincs elvonulás a sarokba a géppel, mindenki lát mindent. Fényképez, lementi a képeket, könyvtárakat csinál, már blogot is ír, tehát semmi olyat, ami veszélyes lenne.Megbeszéltük az alapvető szabályokat ezzel kapcsolatban, amihez tartania kell magát. Most még felvetettem annak lehetőségét is, hogy ideje megtanulni a tízujjas gépelést :-D
Pedagógusi pálya tehát kilőve.
Egészségügy szintén - ezt szerintem sokaknak nem kell magyaráznom.
Amire még pályáztam régebben, az a stewardessi állás, de amikor Bogiék mesélték, hogy a járatukon fél órán át győzködtek a légikísérők egy idősebb házaspárt, hogy márpedig a fapadoson ki kell fizetni a szendvicset meg a kávét, akkor rájöttem, hogy ezt sem nekem találták ki, mert én  a második meg nem értés után valószínűleg a fejükre borítottam volna a kávét. Valahogy az ilyenekkel én nemigen tudok mit kezdeni. Ciki. :-)
Ami esetleg még bejött volna, az a nyomozói pálya, de ott meg lehet nem lehet szelektálni, hogy milyen ügyben akarok nyomozni, ezért ezt is elvetettem. Gyilkosokkal meg hullákkal nem szeretnék foglalkozni.
Szerettem a pszichológiát, de minden bizonnyal elég fárasztó lehet napi 7-8 órában mások lelki problémáit hallgatni.
Mindenesetre arra a megállapításra jutottam, hogy tökéletes amit most csinálok és teljesen elégedett vagyok az életemmel. Kell ennél több? :-)







2012. augusztus 21., kedd

Vándor

Ez lett a neve a macskának. Szegénykémnek borzasztó girnyó kis vékony lábai vannak, nem mondanám szépségnek, sok napja éhezhetett. Miután tegnap kiderült, hogy magától még nem is nagyon tud enni, ma feltúrtuk a lakást kisebb fecskendezőtűért, hogy majd azzal etetjük. A fecskendezős módszer nem jött be, mert ahhoz ki kell feszíteni a száját, erőszakos meg én nem tudok lenni vele. Igaz, J vállalta az istápot amúgy is, amíg Linda beteg, úgyhogy megy utána mint egy hűséges kiskutya, azt hiszem, Őt tekinti most Anyjának :-) Az ebédet kanálból ette meg végül, kreáltunk egy krumplis-tonhalas-tejes cuccot neki és pépesítettük. Állítólag sok fehérjét kell ennie, masszírozni kell a hasát, meg ilyenek. Tisztára mint egy csecsemő. A neten amúgy teljesen ellentmondásos infók vannak még egy ilyen egyszerű témában is, mint egy kiscica etetése.
Rendes amúgy Vándor, mert elmegy a fa alá kakilni, el is kaparja.
Tegnap este 11-kor még egy jó kis dobozt is kapott kuckónak, ott töltötte az éjszakát. Remélem, hogy a tetőtérben lakó nyestek nem fogják elvinni egyik nap, mint Javea-ban a Kormi cicáit.

Micsoda éjszaka volt!

Tegnap este Apu megfűzött, hogy a gyerekek kedvéért nézzük meg a tüzijátékot, úgyhogy elmentünk József-hegyre és bár elég tömeg volt, azért jól lehetett látni. Későn értünk haza, nyűgösek voltak már persze a kölykök 11-re sikerült őket ágyba dugni és én is mentem rögtön vízszintesbe. Éjjel 1-kor jött Linda, hogy Ő akkor most hányni fog és már guggolt is le a szobában az ágy és a szekrény közé, és jött, aminek jönnie kellett. Persze kb. 0,5 másodperc alatt pattantam ki a legmélyebb álmomból és csak néztem, hogy most ezt nekem itt fel kell törölnöm az éj közepén. Tiszta szerencse, hogy utálom a szőnyeget és nálunk sehol nincs szőnyeg, így még viszonylag egyszerű a dolog. Azt mondjuk már százszor elregéltem Lindának, hogy nem kell bejelenteni ilyen eseményeket, Ő amúgy is ebből felkészült, tehát irány a fürdőszoba, majd ráér onnan kiabálni, hogy menjek. Simán megúsztuk volna ugyanis, ha egyenesen oda megy és nem hozzánk. Na mindegy. Fél óra törölgetés-felmosás után lefeküdtünk, hogy akkor minden ok és persze már épp aludtam volna el újra, jött a következő roham - de ilyenkor már felkészült vagyok, ott az edény. Így ment ez hajnali 6-ig, így gyakorlatilag Patrikon kívül senki nem aludt. Reggel 8 után azért felhívtam a gyerekorvosunkat, hogy mit csináljak, mert semmi folyadék nem marad meg benne, nehogy kiszáradjon, aztán újra még egyszer, hogy talán jobb ha elviszem és ránéz és kizáratom a vakbélgyulladás lehetőséget - mert a hasát is fájlalta. Na ebben a pillanatban jött Patrik és eresztette el magát Ő is az előszobában, úgyhogy így egyértelmű lett, hogy szerencsére nem vakbél. Felhívtam J-ékat, hogy Náluk mi a helyzet, mert ott voltunk vasárnap, és kiderült, hogy Náluk is balhé volt hajnalban, így viszont egyértelműen kizártuk a kaja és egyéb dolgokat, maradt a bűnös vírus.
Most alszik mindkettő - remélem ezzel el is múlik az egész, mert nálunk szerencsére nem szokott egy ilyen sokáig tartani. Lázuk nincsen.
Még szegény macska is megmenekült, akit tegnap az erdei sétáról hoztak magukkal, kb. 4 hetes lehet és borzasztóan sovány. Már az is eszembe jutott ugyanis, hogy esetleg a macskától szedtek össze valamit és már épp azon voltam, hogy gyorsan elviszem, mielőtt mindenféle kórság ütné fel a fejét. De így mázlija van. Legalább neki.

2012. augusztus 18., szombat

Házunk tája

Sikerült elcsendesednem, bár mentség, hogy nyár van, és úgyis nyaral mindenki és nem a gép előtt tölti a szabad óráit. Az elmúlt időben sok jó nem történt, de azért most összeszedem magam és megosztok néhány infót.
Linda a nyelvtan kivételével (az jövő héten lesz) sikeresen levizsgázott mindenből (96%), hiába, nem csalódtam benne :-) Matek 100% - ebben az apja fejét örökölhette :-D Bár megjegyzem, hogy a 2.-os könyvben volt egy olyan matekfeladat, amit még a matematikus apjának sem sikerült megfejtenie, hogy mi lehet a szabály.....
Úgy vagyok vele (de ezt halkan mondom, mert 99,9% úgysem osztja a véleményem), hogy a gyerek teljesen jól megvan a szüleivel is otthon, akár 9-10 éves koráig és egyáltalán nem fog attól "rosszul" szocializálódni, hogy nem jár iskolába. Ha nincs teljesen izolálva, akkor ezzel nincs semmi gond, én látom az előnyeit, de nem azért, mert elfogult vagyok. Aki hajlik az otthonoktatásra, azt csak biztatni tudom.A mai átlag magyar suliban úgysincs sok idő a valódi szocializálódásra, amikor a szünetben egyik teremből a másikba vándorol az osztály és a tanórán nyekkeni sem lehet. Ez megint "valakiknek" az érdeke, hogy elhitesse szegény szülőkkel, hogy a gyereknek kell a bölcsőde, meg óvoda, meg az iskola.... de ebbe nem megyek most bele bővebben.
A hétvégék családi/baráti grill illetve kertipartikkal teltek, ezeket változatlanul nagyon élvezem. Igaz, az első ilyen közös főzőcskét a Vendégek vezényelték le, olyan szinten le voltam lassulva és azt sem tudtam, hova nyúljak :-) De már belejöttem (mire lassan abba kell hagyni).
Kezdtem magam az utóbbi napokban jobban érezni és nem állandóan sajnálkozni, most ilyen apróságoknak örülök, hogy mehetek friss házi tejért, jön az etyeki tejesbácsi, és van Túró Gyuri (ez itt a reklám helye) mert a Rudit már nem bírjuk megenni, annyira édes (pedig kemény pöttyösfüggők voltunk mind a négyen). Van jó kis házi tojás igazi kapirgálós tyúktól, úgyhogy reggel házi szalonna házi tojással - hát mit ne mondjak, fenséges :-) Egyik kedvenc blogíróm szerint a legjobb méregtelenítő kúra a májnak. Tartjuk magunkat a lisztmentes étkezéshez és persze a cukorfogyasztás is drasztikusan csökkent, a gyerekek azt hiszem, ezt kalandnak élik meg, mert soha nem reklamáltak.
Pár napja újra elkezdett bennem azért ketyegni az óra, hogy vannak kötelezettségeim ezért ha megoldható (megoldható) akkor mégis megyünk a mindenféle történések ellenére de rövidített idővel, kb. 3 hónapra. Ennek fényében a gyerekek szorgosan pakolnak és selejteznek, Linda fényképez, hogy mit adhatunk el vagy mit mire cserélhetünk. Elkészültek az LPS házikók - szálloda, klinika, lakás - kartondobozból és saját festéssel, gyakorlatilag mióta hazajöttünk, azzal játszik csak, úgyhogy most nagylelkűen beígértem egy igazi házikót, ha a nyelvtan 100% lesz :-) Tudom, ezt hívják megvesztegetésnek.
Persze Patrik is benyújtotta az igényeit, Ő egy Thomas Trackmaster Szellemszigetet szeretne, de amikor kérdeztem, hogy akkor melyik másik Thomasos szetet adhatnánk el, akkor mindössze egy könyvvel tért vissza, hogy azt eladhatjuk.... mondtam ez így nem lesz jó, nincs szükség három féle Thomas-os készletre és úgysem fogunk mindent elvinni.
Én egész jól lazulok, lenyűgőzve olvasok mindenféle blogokat fiatal orvosoktól, akik szilánkos koponyatöréseket raknak össze, aztán éjjel meg álmodom mindenféle marhaságot. Eztán estére nem időzítek majd ilyeneket :-)

2012. augusztus 6., hétfő

A kártyavár összeomlik

Ember tervez, gyerek végez tartja az általam átalakított mondás, de most nem a gyerekek "végeznek", hanem Anyukám. Múlt hét kedden illetve az azt követő napokban kártyavárként omlott össze az összes eddigi terv és előkészület a közeli jövőnkkel kapcsolatban, Anyukám ugyanis elég súlyos balesetet szenvedett (mellélépett lépcsőn) és szilánkosra törte a bokáját, de a lehető legrosszabb verzióban (a doki szerint a lábszár alsó része gyakorlatilag szétrobbant, a lágy részek is sérültek). Reméljük a legjobbakat, de a gyógyulás hosszú lesz, ráadásul mindez távol történt tőlünk, így van köztünk 250 km is, ami nehezíti a helyzetet.
Ez van, fogalmam sincs még, hogy lesz, mi lesz, milyen kompromisszumos megoldás létezik. Ma túlvan a 3. műtéten, meg ki tudja még mennyi lesz, és hát nem kell mondanom, milyen állapotok uralkodnak az egészségügyben.
Minden egy hajszálon (meg a szerencsén) múlik.....

Fogas-kísérlet

Krisztiék nálunk töltötték az elmúlt 3 napot és amíg a gyerekek játszottak, az internetfüggő anyukák elmerültek az internet kínálta számtalan táplálkozási fórum és blog rejtelmében :-)
Találtunk is egy érdekes témát - pontosítok: én már korábban ismertem a "felfedezést" az egyik kedvenc blogomból (oldalsávban megtalálható) - de most Krisztivel mélyebben górcső alá vettük a témát, főleg, hogy Ő azért lényegesen jobb angolból mint én.
A lényege az, hogy a fogszuvasodás egyik kiváltó oka lehet a gabonákban található fitiksav, ami megköti a kálciumot, tehát hiába eszünk/iszunk kálciumtartalmú ételeket, ha azok nem tudnak felszívódni. Kutatók tettek egy kísérletet: lyukas foggal rendelkező gyerekeket három csoportba osztottak. A legszembetűnőbb változás a harmadik csoportban történt, ahol gabonamentes étrendet + D-vitamint kaptak a résztvevők, itt a lyukas fogak nagy része meggyógyult ill. minimális új szuvas fog keletkezett. A lényeg itt van, az angol eredeti olvasható, én teljesen lerövidítettem. Mivel Patriknak sajnos van egy lyukas tejfogacskája (holott cukrot mi sosem eszünk, nyalóka és minden ilyen tiltólistás), ezért ez még logikus is lenne, de mivel Linda meg a fogorvostól retteg, ezért Ő is betartja önkéntes alapon és semmi kenyeret nem eszünk immár 2 hete :-) Persze a cukorfogyasztást is redukáltuk, de minden más jöhet :-) Majd néhány hónap múlva beszámolok az eredményről ill. konzultálok a fogorvosommal!